Szicíliai pesto

Megjelent a Szuflé magazin!

Gondoltátok volna, hogy már az ötödik szám? 2 éve jelent meg az első, emlékszem olyan izgatott voltam novemberben, hogyan mutatnak majd téli hangulatot az augusztus végén készített fotók. Tovább Tovább

Egy fél évente megjelenő lapnak bizony ekkora az átfutása. A fürdőruhás karácsonyi süti fotózás idén sem maradt el a részemről. Megint én kaptam a téli sütis anyagot, ismét elővettem a karácsonyi díszeket a nyár végén. Bár a borítóképet dupláztam, október végén (itt már könnyebb volt átérezni a hangulatot) újra megfotóztam, mert túl nagynak bizonyult a vágás a tortán (ezt a képet láthatjátok belül, a recepteknél).

A sütis anyag mellett egy kencés/feltétes/mártogatós anyagot találtok tőlem a lapban, 5 édes és 5 sós szósz recepttel. Az egyik kedvencem ezek közül ez a szicíliai pestó. A másik kedvencem a 2. képen látható, kőrözöttnek kinéző valami (elárulom, nem az). Hogy milyen anyagok vannak még a lapban, nekem is meglepetés, ahogy befejezem ezt a posztot, végre leülök 30 percre pihenni és nyugiban átlapozom az újságot.

 

Hozzávalók

10 dkg pucolt mandula, 3 szem húsos paradicsom, 3-4 dkg pecorino sajt, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss bazsalikom, 1,5 dl extra szűz olívaolaj, só, frissen őrölt fekete bors
  1. Ha a mandula nem blansírozott, dobjuk forrásban lévő vízbe 1-2 percre, majd vegyük ki, csöpögtessük le, nyomkodjuk ki a mandulát a barna héjból.

  2. A pesto hozzávalóit botmixerrel pürésítsük, tegyük hűtőbe 30 percre, hogy összeérjen. Azonnal fogyasszuk. Tárolástól a bazsalikom íze megváltozik.

 
 
 
Megosztom
 

44 megjegyzés

  1. Judyt mondta:

    A tavalyi kókuszos citromos tortád, különösen a krémje idén megszámlálhatatlan alkalommal szerepelt nálunk, úgyhogy biztos vásárló leszek, remélem megint találok valami hasonlóan gyakran alkalmazhtó receptet 🙂

    2012. 11. 14.
  2. Livi mondta:

    tegnap nem jottem ra az itteni kep alapjan, hogy milyen torta van a cimlapon. Ma megvettem az ujsagot, ugyhogy mar tudom 🙂 Es az is biztos, hogy ez lesz a desszert nalunk szenteste 🙂 Amugy meg olyan homlokracsapos volt nekem: hogy ez eddig hogyhogy nem jutott eszembe? 🙂
    (Stahlnak van egy maglyarakas muffinja. Juj, hat az is nagyon-nagyon finom 🙂 az jutott eszembe errol a gubatortarol 🙂
    Szoval koszonom az otletet! Es nagyon szepek az osszeallitasaid a Szufleban – szokas szerint. Gratulalok!

    2012. 11. 15.
  3. Kriszta mondta:

    Judyt!

    Örülök, hogy ilyen sikere lett a krémnek.

    Livi!
    a közelünkben lévő kis cukrászdában kocka formában árulnak hasonló mákosgubát, onnan jött az ötlet, hogy kipróbálom tortának. Nagyon finom és az elkészítése nem túl bonyolult. Tippnek írtam, hogy akár el is hagyható az alja, úgy is lehet szeletelni, mert a gubás rész nagyon szépen összeáll

    2012. 11. 16.
  4. Kriszta mondta:

    A pestó is kedvencem és a piros krém, a nem kőrözött (Te már tudod, mi az : ))

    2012. 11. 16.
  5. zsu327 mondta:

    Hát ez a Szuflé (is!) nagyon szuper lett!!! Asszem megszavazom, hogy már-már jobb, mint a Good Food! 🙂

    2012. 11. 16.
  6. Kriszta mondta:

    Zsu!

    Örülök, ha tetszik az újság, jó főzést kívánok belőle!

    2012. 11. 20.
  7. Visszajelzés: Habos mákos guba | Index2

  8. Visszajelzés: Cialis for women

  9. Visszajelzés: cialis price

  10. Visszajelzés: prices of cialis

  11. Visszajelzés: generic cialis cost

  12. Visszajelzés: cialis black

  13. Visszajelzés: generic ventolin

  14. Visszajelzés: how much does cialis cost at walmart

  15. Visszajelzés: cialis dosage 40 mg

  16. Visszajelzés: medicine erectile dysfunction

  17. Visszajelzés: best ed pills

  18. Visszajelzés: gnc ed pills

  19. Visszajelzés: best online pharmacy

  20. Visszajelzés: cialis visa

  21. Visszajelzés: levitra coupon

  22. Visszajelzés: levitra 10mg

  23. Visszajelzés: cheap levitra

  24. Visszajelzés: play online casino real money

  25. Visszajelzés: red dog casino

  26. Visszajelzés: legitimate online slots for money

  27. Visszajelzés: free slots online

  28. Visszajelzés: careprost from canada

  29. Visszajelzés: short term loans

  30. Visszajelzés: cialis without a doctor prescription

  31. Visszajelzés: cash advance online

  32. Visszajelzés: cash advance online

  33. Visszajelzés: cialis to buy

  34. Visszajelzés: cialis generic

  35. Visszajelzés: buy cialis

  36. Visszajelzés: new cialis

  37. Visszajelzés: cialis to buy

  38. Visszajelzés: best online casino usa

  39. Visszajelzés: buy hydroxychloroquine online

  40. Visszajelzés: chumba casino

  41. Visszajelzés: casinos

  42. Visszajelzés: casino online games

  43. Visszajelzés: tadalafil citrate

  44. Visszajelzés: roman ed pills

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Kapcsolódó bejegyzések