Meggygranita

Tegnap este érkeztem haza egy hirtelen jött, majd ötnaposra nyúlt horvátországi utazásból, így az elmúlt napokban semmi érdemlegeset nem tudtam főzni, még a nagyon várt VKF!-ről is lemaradtam. Hogy Ti ne maradjatok recept nélkül, elővettem egy korábbi, eddig még nem … Tovább Tovább

Hogy Ti ne maradjatok recept nélkül, elővettem egy korábbi, eddig még nem közölt fotót erről az istenien hűsítő granitáról. Ha a napokban nem is, de a következő héten mindenképpen indul a fagyiszezon. (ha hihetünk az időjósoknak).

Az utazás alatt pedig egy zseniális polenta receptre leltem, beszerzem a hozzávalókat, és jön is a recept.

Hozzávalók: 30 dkg meggy kimagozva (szezonon kívül fagyasztott), 4 dl víz, 3 evőkanál cukor/méz

1. A vízből és a cukorból forrástól számítva kb 5-10 perc alatt főzzünk szirupot
2. Áztassuk a szirupba a meggyet, majd turmixoljuk le
3. Hűtsük le a levet, majd fagylaltgépben, a gép útmutatója szerint készítsük el a granitát. Ha nincs fagylaltgépünk, akkor öntsük műanyag vagy üvegtálba a meggylevet, így tegyük a mélyhűtőbe. Fél óránként keverjük alaposan össze, mindaddig, amíg kristályos jégkásává nem fagy

 
 
 
 
Megosztom
 

53 megjegyzés

  1. Éljen éljen, én már aggódtam:))
    Meg kiváncsi lettem volna mivel lepsz meg minket vkf alkalmából:) azért így utólag még jöhetne valami Dolce Vitásan szép és kreatív dolog Vkf szellemben, gondolom ezzel Beatbull is egyetért:)

    Milyen volt HO ilyenkor, mennyire van tele turistákkal? bennünk is felmerült az ötlet.

    Z

    2008. 05. 06.
  2. Zozó!

    Nem, nem tűntem el nyomtalanul, csak mostanában sok miegymás van/volt, ami akadályoz a főzésben
    Még teljesen tűrhető, bár Trogirban már kifejezetten sokan voltak, Hvaron még nagyon kellemes volt, páran lézengtek csak

    Névtelen!
    : ) de biztos lesz, bár nekem a desszert is komolyabb étel
    hamarosn jön egy nagyon ötletes halas étel, amit most Horvátországban ettem és majd sok más

    2008. 05. 07.
  3. jaj, nem veszem zokon, csak aggódtam már, mert olyan hirtelen lett csend Nálad – de ezek szerint csak a hosszú hétvégi utazás volt 😉
    itt már napok óta hétágra süt a nap, s már meg is kezdődött a fagyiszezon – igaz mi itt inkább sörkertszezonnak nevezzük 😉 épp holnap fog kezdődni Bajorország legrégebbi sörfesztiválja itt Erlangenben (igen, jóval régebbi, mint a müncheni Oktoberfest 😉 ), szóval pont jókorra is jött meg a szép idő 😉

    2008. 05. 07.
  4. ez nagyon jól hangzik! főleg, hogy alig teszel bele cukrot! sokszor olvasok olyan recepteket, amikben 30-40 dkg cukrot használnak.

    2008. 05. 07.
  5. Chili!

    Én általában mindenbe kb negyed annyi cukrot teszek, mint amennyit a receptek előírnak, sztem ez bőven elég. Azaz mivel nem vagyok a sok cukorhoz szokva, nekem általában minden ehetetlenül édes, amit nem én csinálok

    2008. 05. 07.
  6. DV
    irigyellek!:) hvar szigetet nagyon szeretem.
    off:
    egyszer kérdeztél tőlem egy kylie wong receptet. pont ma láttam egy részt, amiben a garnélahúst egy kenyér szeletre halmozta, szezámmagban megforgatta, és olajban kisütötte. erre gondoltál?

    2008. 05. 07.
  7. Visszajelzés: Approved cialis

  8. Visszajelzés: generic cialis cost

  9. Visszajelzés: cialis 20mg price

  10. Visszajelzés: cialis cost

  11. Visszajelzés: ciproxin

  12. Visszajelzés: how much does cialis cost

  13. Visszajelzés: cialis without prescription

  14. Visszajelzés: cialis prices

  15. Visszajelzés: generic latisse bimatoprost 0.03% 3ml

  16. Visszajelzés: ed pills online

  17. Visszajelzés: ed pills that really work

  18. Visszajelzés: online ed medications

  19. Visszajelzés: canadian pharmacy

  20. Visszajelzés: walmart pharmacy

  21. Visszajelzés: Real cialis online

  22. Visszajelzés: Cialis in usa

  23. Visszajelzés: vardenafil usa

  24. Visszajelzés: vardenafil pills

  25. Visszajelzés: vardenafil generic

  26. Visszajelzés: best online casino real money

  27. Visszajelzés: cialis order online

  28. Visszajelzés: wind creek casino online play

  29. Visszajelzés: online slots for real money

  30. Visszajelzés: best online casino for money

  31. Visszajelzés: cialis generic name

  32. Visszajelzés: cash payday

  33. Visszajelzés: loan online

  34. Visszajelzés: quick cash loans

  35. Visszajelzés: cialis buy

  36. Visszajelzés: cialis internet

  37. Visszajelzés: generic for cialis

  38. Visszajelzés: 20 cialis

  39. Visszajelzés: cialis buy

  40. Visszajelzés: cialis 5 mg

  41. Visszajelzés: online casino real money

  42. Visszajelzés: online casino real money usa

  43. Visszajelzés: online casino

  44. Visszajelzés: best real casino online

  45. Visszajelzés: tadalafil reviews

  46. Visszajelzés: cialis professional

  47. Visszajelzés: tadalafil vs sildenafil

  48. Visszajelzés: tadalafil dosage

  49. Visszajelzés: casino gambling

  50. Visszajelzés: casino slot games

  51. Visszajelzés: best ed supplements

  52. Visszajelzés: http://cialistodo.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.